A szavazást lezártuk.

December 12-én szerda este adjuk át a díjakat.
Amennyiben szeretnél személyesen is jelen lenni a díjátadón,
várunk 18 órára a Bálint Házba (Révay u. 16.).

A díj az idei év aktív, zsidó közösségért munkálkodó
projektjeit, szervezeteit és egyéni teljesítményeit értékeli.

A Bálint Ház a díjjal szeretné kifejezni, hogy értéke van annak, ha egy szervezet vagy egyén erőn felül tesz a közösségéért. Szeretnénk, hogy a közösség tagjai és aktivistái lássák, a zsidó közösség szolgálata a jelent jobbá teszi és egyúttal befektetés a jövőnkbe. Fontosnak tartjuk, hogy a hétköznapokban megélt sikerek mellett egyszer egy évben közösen is kijelentsük, ki(k)nek a munkája volt ebben az évben a leginspirálóbb és leginnovatívabb. Hosszútávon a díj pedig motivációt teremthet olyan fiataloknak is, akik ma még talán nem aktívak a közösségi életben.
A Díjátadó 2018. december 12-én szerdán lesz itt, a Bálint Házban, 18:00-kor.

A díjazottakról Ti döntötök ezen az oldalon hanuka napjai alatt 2018. december 2. vasárnap 10:00 és december 9. vasárnap 22:00 között:

A jelöltekért görgess lejjebb.

Köszönjük, hogy résztvettél a szavazásban és segítettél az idei Hanukatalizátor győztes kiválasztásában.
Fritz Zsuzsa és a Bálint Ház csapata

EGYÉNI jelöltek

- katalizátorként működő, a zsidó közösségért tett egyéni teljesítmények -


Arató Judit

A Wesselényi utcai iskola tanítónője. A Frankel Leó úti zsinagógában a Micve Klub vezetője. Programjai szerteágazó érdeklődésű fiatal és idősebb embereket egyaránt képesek megszólítani, és feltölteni őket élményekkel. Önkéntes tevékenységével segíti a budapesti zsidó közösség mindennapjait.

Balla Zsolt rabbi 

A hazai zsidó közösség régóta aktív tagja, Szarvason éveken át tett a zsidó ifjúságért és ezt folytatta rabbiként is. Jelenleg Lipcsében él és dolgozik. Idén az általa készített, szerkesztett és fordított szombati imakönyvért jelölték, amit a Szarvason táborozó gyerekek ajándékba is kapnak, illetve majd minden zsinagógában napjainkban ebből imádkoznak.

Breuer Balázs 

Balázs több mint 12 éve aktív tagja a Machol Hungaria izraeli néptánc egyesületnek. Ez idő alatt nagyon sokat tett a nemzetközi táncfesztivál sikeréért is. Lelkes és kiváló tánctanár, akitől élmény a hóra lépéseket megtanulni, illetve a szervezete marketingeseként is nagy szerepe volt az Európában egyedülálló táncfesztivál megismertetéséért.

Csí-Komor Krisztina 

Személyisége az ideális modern zsidó nő képét mintázza aktív vallási és közösségi életével, nyitott kreatív gondolkodásával.

Deák Andrea

A Határtalan Kultúra program elindítójaként előbb vidéken, majd Kolozsváron és Kárpátalján (Beregszász, Nagyszőlős) és Székesfehérváron ismertette meg a zsidó kultúrát, hagyományokat az érdeklődőkkel. A négy éve indult program során határokon túlra szervezett eseményekkel képez kulturális hidat az itthoni és az országhatáron túli közösségek között. Nagyon jelentős munkát végzett a Magyar Zsidó Kulturális Egyesületnél, jelenleg pedig a MAZSIHISZ kommunikációs csapatát erősíti.

Dr. Verő Tamás rabbi 

A Frankel Leó úti Zsinagóga rabbija. Ünnepnapokon, és a hétköznapokon is a közösségért dolgozik. Rabbi tevékenysége mellett oktat zsidó óvodában, iskolában, egyetemen. Elhivatott a zsidóság identitásának megőrzésében és az egyének segítésében is kiváló munkát végez: többek között ő a Hanukai "Super-Rabbi" is.

Fináli Gábor rabbi

Fináli Gábor nemrég felavatott rabbi. Az egyik legaktívabb, gyakran publikáló és közéleti érdeklődéséről ismert tagja a rabbi-közösségnek. A MAZSIHISZ neológ rabbijaként a Lativ Kolel közösségében aktív. Saját zenekara van, egy kiadás előtt álló lemezzel. A fiatal rabbikar egyre meghatározóbb alakja.

Gábor György 

Filozófus, vallástörténész, egyetemi tanár. Kulcsszerepe volt a Országos Rabbiképzőn belül a Zsidó Egyetem koncepciójának létrehozásában a rendszerváltást követően, megvalósulása óta az intézmény tanára. Számos könyv szerzője, fő témái a zsidó-keresztény teológiai viták és kapcsolatok. A zsidó közösség mindennapjait meghatározó témákban olvashatjuk publikációit, a Spinoza Ház színpadán hallgathatjuk előadásait.

Gál Juli 

Újságíró, az Ábrahám Sátra (Hunyadi téri) zsinagóga oszlopos tagja, a Generációk klub vezetője. Heti rendszerességgel szervez kulturális, politikai, történeti, zenei programokat. Kiemelkedő munkát végez a humán gondozásban, jótékonysági tevékenységben, gondoskodik a tagság intellektuális és emocionális karbantartásáról és a mai zsidó lét megértéséről.

Kőszegi Judit

Kimagasló színvonalon oktat ifjúsági szervezetekben, intézményekben és iskolai hittanórákon. Töretlen lelkesedéssel, türelemmel és nagy tapasztalattal foglalkozik a következő generációval. Számos program felelőseként vállalt közösségi szerepe mellett több szervezetnél is önkénteskedik. Többek között az ő nevéhez fűződik a kötelező hitoktatásban használatos kiadvány létrehozása.

Kurucz "Csöpi" Balázs 

A budapesti közösség szó szerint kimagasló, oszlopos tagja. Feladatait odaadással és kedvességgel végzi, ezzel segítve a közösség mindennapos életét és munkáját. Az általa irányított csoport arca, minden vendéghez, látogatóhoz van egy kedves szava, kevés az olyan kérés, amit ne tudna teljesíteni.

Mondi Mónika

Mónika három éve erősíti a Magyarországi Zsidó Szociális Segély Alapítvány Jaffe Zsidó Családsegítő Szolgálat csapatát, tenni akarása példaértékű. Kitartóan és lelkiismeretesen dolgozik a rászoruló családok megsegítéséért. Ami különlegessé teszi, hogy nem csak szakmailag mint szociális munkás segít, hanem mint egy elhivatott, odaadó barát.

Nógrádi Gergő 

Író, operaénekes, a Frankel Leó úti zsinagóga kántora. Lelkesedésével, énekhangjával, írásaival, tanításaival, tankönyveivel és munkájával nagyban járult és járul hozzá a magyar zsidóság művelődéséhez. Nógrádi Gergelynek köszönhetően sok fiatalhoz jutottak el a zsidóság alapvető tanításai és hagyományos értékei.

Pusztai Hédi 

Elkötelezett és megbecsült héber tanár és lelkes közösségi tag. A Partnership2gether nemzetközi zsidó közösségépítő program magyarországi koordinátora, melynek keretében a hazai zsidó közösség fiatal felnőtt korosztályának és szülőknek szervez programokat. Kiemelkedő tevékenységet végez a magyar zsidó közösségi élet új fórumainak létrehozásában.

Róna Ivett és Dr. Róna Tamás rabbi 

Róna Ivett és Tamás a Kiskunhalasi nyári zsidó tábor megteremtői, ami nyitott nem csak a régió családjai számra, hanem a teljes vidéki zsidóság számára is. A Táborban nyugodt, barátságos környezetben közös peulák (foglalkozások) során, játékos formában, programokon keresztül közösen, tapasztalt madrichok (vezetők) segítségével élhetik meg a zsidóságukat. Családokra épülő, gyermek és ifjúságbarát közösségi helyet hoztak létre, meghitt környezetben, Kiskunhalason.

Ruth Ellen Gruber

Ruth Ellen Gruber évtizedes munkája a nemzetközi zsidó online térben hiánypótló. Újságíró, szerkesztő, a JTA tudósítójaként fontos forrása főleg Európa zsidó vonatkozású történéseinek mind az itt élők, mind a tengerentúli zsidóság számára. A Jewish Heritage Europe főszerkesztője.

Salusinszky András

Nyelvtanár, felnőttképzési szakértő, utazásszervező, a Budapesti Zsidó Hitközség Külkereskedelmi Szakgimnázium igazgatója. Demokratikus, toleráns szellemiségű és innovatív oktatási intézményt hozott létre, melyre méltán büszke lehet a zsidó közösség. Az iskola célja, hogy erősítse a közösséghez való tartozás élményét és ezzel támogassa a zsidó közösséget.

Schőn Edina

Edina a hazai zsidó közösség régóta aktív tagja, több szervezetben való munkán keresztül alakította és inspirálta a zsidó közéletet, kulturális életet. Hozzáállása példaadó, aktív állampolgári attitűdje, az önkéntességről, az egyén változtatási képességéről vallott nézetei következetesen nyilvánulnak meg tetteiben. Jelölése konkrét oka legutóbbi akciója, a több civilt (barátokat, a közösség tagjait) aktivizáló és sikeres kampánya a Shoah Cellar Holokauszt ál-múzeum bezáratása volt.

Schwezoff Dávid rabbi

Zsidó vezetőként egy átlátható, struktúrájában és szervezetében is megújuló magyar zsidóságot kezdett kialakítani, amiben a különböző irányzatokat, közösségeket egymás iránti szeretetben és hatékony együttműködésben vizionálta együtt. Közszereplőként továbbra is tevékenyen igyekszik a társadalmi integráció, békés együttélés szószólója lenni.

Seres Attila

A Kibic Magazin projektvezetője. Hosszú évek óta önzetlenül dolgozik a zsidó közösségért. Saját forrásait bocsátja a közösség rendelkezésére, mint például saját szerverek ingyenes közre bocsátása, vagy domain név bérlés szervezeteknek.

Strell Tamás

A budapesti Mózes ház lakója és szervezője, a Taglit madrich képzés egyik koordinátora, a "Tomi percek" oktatója. Rendíthetetlenül képzi magát a zsidósággal kapcsolatban magyar és nemzetközi fórumokon. Tamás a magyarországi fiatal zsidó közösségi élet egyik legaktívabb szereplője és igazi katalizátora.

Szilánk Zsuzsa

A Maimonidész Angol-Magyar Kéttannyelvű Zsidó Gimnázium egyik alapítója és igazgatója. Vezetése alatt a gimnázium második éve sikeresen működik, egyre több jelentkezőt vonz. Sikerült kiemelkedő minőségű tanári kart és tanrendet kialakítania, a vallási követelmények betartása mellett. Felelős vezető az EMIH által szervezet közoktatásban tanuló általános iskolások hitoktatásért is.



PROJEKT, illetve SZERVEZET jelöltek

- innovatív szervezeti kezdeményezések és projektek


70 év 70 fa - közös faültetés Izraelben és Magyarországon 

Izrael születésének 70. évfordulójára 35 fát ültettek a Jeruzsálem melletti Tzóra hegyen, és másik 35 fát a Budapesti Szent István Parkban. A kétszer 35 fa a magyar zsidóság kettős identitását és kettős felelősségét fejezi ki.

A MAZS Alapítvány Holokauszt Túlélők Programja 

A Holokauszt Túlélők Programja a második világháború zsidó üldözötteinek jelenleg közel 4000 fős, szociálisan rászorult csoportját segíti. Rendkívül fontos szerepe van a támogatottjai életében. Lelkes és elhivatott dolgozói önzetlenül végzik munkájukat. Önkénteseik szeretettel segítik a munkatársak tevékenységét, legyen szó klubok vezetéséről, táborok vagy látogatások szervezéséről.

Adománytaxi 

Az Adománytaxi Budapest és az ország legszegényebb települései között ingázva szállítják a felajánlott adományokat a rászoruló családoknak, több mint 200 önkéntes bevonásával. Kiemelt célja, hogy hidakat emeljen budapestiek és az ország leghátrányosabb kistelepülésein élő közösségek között. A szervezők és önkéntesek időt és energiát nem kímélve, töretlen lelkesedéssel dolgoznak a jó ügyért.

BBYO Hungary 

A BBYO egy pluralista zsidó ifjúsági világszervezet, melynek célja, hogy a 12-18 éves tinédzserek számára igazi zsidó közösségi élményt nyújtson. Rendezvényeiket hetente élvezheti az ifjúság, amiken a zsidó hagyományokat örömmel megélhetik, megtapasztalhatják. Foglalkoznak a zsidó és nem zsidó társadalmi kihívásokkal, több önkéntes micve programjuk is fut.

EMIH - Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség 

Az EMIH az aktív zsidó közösségért és a zsidók elfogadásáért végez sokrétű tevékenységet. Ezek közül néhány: a Sólet fesztivál és egyéb gasztrofesztiválok, a CEDEK segélyezési akciók, a Hanukai gyertyagyújtás közterületen, ezek mellett zsinagógákat újítanak fel és aktív közösségszervezői tevékenységet végeznek.

Határtalan Kultúra 

A négy évvel ezelőtt elindult Határtalan Kultúra rendezvénysorozat mára igazi kulturális márkává vált. Számos változatos program megvalósítását köszönhetjük a szervezőknek, akik munkájukkal a zsidó közösség és a zsidó kultúra iránt érdeklődők számára rendezvényeiken keresztül teremtenek értéket.

Hillel Hungary 

A nemzetközi gyökerű Hillel Hungary az ország egyetlen Egyetemista Zsidó Diákszervezeteként a zsidóság és Izrael iránt érdeklődő értelmiségi fiatalok pezsgő közössége, amely évek óta teltházas rendezvényekkel várja a fiatalokat.

Kibic Magazin

A Kibic Magazin egy online magazin, amely honlapján és közösségi oldalán minden, a zsidóságot érintő hírt, véleményt megjelenít. Jelenleg az egyetlen független zsidó hírportál és programgyűjtő oldal, melynek alapját a 22 taggal működő KIBIC Szövetség adja.

Machol Hungaria 

Izraeli néptánc fesztivál és szeminárium Magyarországon. A 90-es évektől futó rendezvény idén ünnepelte 20. születésnapját. A Machol Hungaria több mint 20 országból érkező, több száz résztvevőjével a nemzetközi rendezvények terén mára méltán lett világhírű. Szervezője egy maroknyi lelkes önkéntes, akik szívüket-lelküket beleteszik a munkába.

Mózes ház Budapest 

A Mózes ház egyszerre egy szervezet és egy hely, ahol a húszas éveikben járó fiatal felnőttek találkoznak és aktív zsidó közösségeket alkotnak. A Mózes házak több mint 25 országban, több mint 100 közösséget alkotnak. Minden közösség egyedi, olyanná válik, amilyenné a lakók és az általuk behívott fiatalok alakítják.


Egy emailről csak az utoljára leadott szavazatot veszi figyelembe a rendszer.

Köszönjük a rekordszámú jelölést! Részben emiatt, részben technikai okokból
csak csütörtök óta olvashattok leírást a jelöltekről, ezért elnézést kérünk.
Mindenkit, aki eddig a részletek hiánya miatt hezitált, most szavazásra buzdítunk!